Mit kell tudni a kávénkról?
- bereiemoke
- 2022. máj. 10.
- 2 perc olvasás
Eljött ez a nap is, végre kávét is lehet kapni nálunk! Már nyitás előtt egy évvel tudtuk, hogy szeretnénk kávét is felszolgálni a péksütik mellé, viszont azt is tudtuk, hogy a pékség elindítása akkora feladat számunkra, hogy a kávézó rész kialakításával egyszerre nem sikerült volna. Mindenben a maximumra törekszünk, így inkább vártunk egy kicsit, és csúsztatva indítottuk el ezt a projektet.

Tavaly augusztusban találtunk rá arra a kávégépre, ami a mi igényeinket tökéletesen kielégíti. Az első számú szempontunk az volt, hogy legyen különleges, amit nem sok helyen látni, ezen kívül főzzön finom kávét. Még vendéglátós tanulmányaink alatt hallottuk, hogy a dugattyús-karos gépek, a mai elektromos eszpresszó kávéfőzők elődjei, és egyszerűen, de nagyszerűen működtek. Nem sok minden tudott elromolni bennük, kiváló kávét főztek, azonban nem volt könnyű megtanulni a használatát. A kihívást vettük és kerestünk egy magyar gyártmányú karos-dugattyúst.
A gép a Casino Mocca márkanevet viseli és a KERIPAR Kereskedelmi Gépgyár vállalat gyártotta Magyarországon a 70-es években. A mi gépünket egy siófoki kávégépszervízes restaurálta nekünk. Különlegessége, hogy egyedül a kazán felfűtéséhez szükséges elektromosság, minden mást mi magunk adunk hozzá kézi erővel a karok segítségével. Már az is élmény, hogy a gép csendes, a kávé hangtalan csorog le a csészékbe. Legjobb tudásunk szerint ilyen gépből már csak kettő üzemel az országban.

Na de, beszéljünk a kávénkról is! Ahogy a kenyérsütésnek, ennek is személyes története van. Nagyjából négy éve váltottunk a darálós kávégépre otthon és ezzel egyidőben keresnük kellett egy jó szemes kávét is. Sokféle terméket kipróbáltunk, végül egy esztergomi kávépörkölőre találtunk rá, akik kis, családi vállalkozásukban készítik a kávékat. Majd mikor a kávézónk nyitásánál újra átnéztük a magyar kávétársaságokat, hiába voltak nevesebbnél nevesebb kávék, továbbra is a Pacificaffe termékei tetszettek a legjobban.

A kávétól azt vártuk el, hogy legyen harmadik hullámos, tiszta eredetű ültetvényről. Pörkölésnél megőrizze a frissességet és ízharmóniát, ne legyen túlégetve. Viszont a savanykás, gyümölcsös ízvilágot nem éreztük közel magunkhoz, úgy gondoltuk, hogy a pékségünkhöz és péksüteményeinkhez az olaszosabb, mogyorós ízvilág jobban passzol. A Pacificaffe Jingle Blend fantázianevű kávékeveréke hozta számunkra a legjobb élményt a gépünkkel párosítva. Ez a blend egy karácsonyi kiadásnak indult, de annyira megtetszett a közönségnek, hogy végül a cég állandó kínálatban hagyta, legnagyobb szerencsénkre. :)
Ha szeretnéd kipróbálni kávéinkat, látogass el hozzánk és kérd helyben fogyasztásra vagy elvitelre!
Jó kávézást!
Emő és Geri
U.i: Mit jelent az, hogy harmadik hullámos kávé? Első hullám a kávézásban a 60-as években jött, amikor elterjedt a kávézás és mindenki számára elérhetővé vált. A második hullám a kávézóláncok megjelenésével söpört végig, ilyenek a Starbucks, Coffe Shop Company stb. A harmadik hullámban pedig arra is figyelünk már, hogy a teljes ellátási lánc egész a termelőtől a kávéfőzésig minőséget biztosítson számunkra. Fontos szempontok a fenntarthatóság, a világosabb pörkölés, a kávé gondos elkészítése. Kemény munka és törődés, amit hozzáadnak a termelők, a pörkölők és mi a kávéfőzők is, így egy magasabb még élvezhetőbb végeredményt tudunk nyújtani. Mivel pékáruinkban is a maximumra törekszünk, nem volt kérdés, hogy a kávé kiválasztásánál is ezt a szempontot követjük.




A bukás után senki sem akarta megjavítani a rolleremet, azt mondták, hogy egyszerűbb újat venni. De az https://rollerkentaur.hu mesterei nem ijedtek meg a nehézségektől. Helyrehozták a vázat, kicserélték az elektronikát, és újra működőképes! Magyarországon kevés olyan szerviz van, ahol ilyen alaposan ismerik a technikát. Nagyon hálás vagyok a professzionalizmusért és a munkák megfelelő áráért. Mostantól csak hozzájuk fordulok!
Nálam a promó kód mindig olyan, mint a zsebbe csúsztatott „na, még egy esély” – csak akkor működik, ha nem csinál belőle az ember vallást. Magyarországon egy haverom mindig ezzel ugrat: „te nem játszol, te kuponvadászol”. Igaza volt, mert egy peches hét után már majdnem feladtam, aztán a villamoson feldobott egy üzenetet, hogy nézzek rá, van-e valami friss kód, ami legalább ad pár plusz pörgetést. Keresgéltem, és a böngészés közepén megnyitottam a promo code oldalt. Tetszett, hogy egy helyen van összeszedve, nem kell tíz külön posztot átfutni, és az is, hogy érthetően le van írva, mikor és hova kell beírni, meg mire vonatkozik. Én nem nagyban nyomom, szóval kicsi befizetéssel próbáltam ki, előre belőtt limittel, hogy ne csússzak el. Az első…